Egy színész játszotta az életét. (úgy érezte)
Hogy elgondolkozna?!
Kinézett az ablakon.
Fú, ezt Shakespeare nagyon tudta.
A semmiben
csak lassan lett ott megint
az ősi kötött világ.
Egy harkály mászott fölfelé.
Nem hallotta. Úgy asszociált,
hogy kopogtat.
Ajtót nyitott az erkélyre.
Ujja, mint egy puskacső, a harkályra
irányult.
Célzás közben a madár
mászott fölfelé.
Ujját mindig utána kellett húzni
a kemény faroktollra,
azon támaszkodik.
De mért nem röppen el, nem fél?
Mit gondol, hogy rá sem hederít
a játékára. Ez színészet.
Tudja a madár, hogy ő nem igazi színész?
nem igazi gonosz?
Mi a játék és honnéttól igazi?
Csak azt a pontot megjelölhetné!
..széncinege - egy csúszka is beszólt.
Becsapta az ajtót. Dörrent.
A csúszka elhallgatott,
a harkály kopogtatott és ment fölfelé.
Sose fordult vissza.
Most idegennek érezte magát.
Természetidegennek. Mint
lucos a Bükkben.
Visszament a lilafüredi szállodaszobába,
összepakolt és kikapcsolta a házimozit.
nem
nem képzelet az emberben kopogtat az
isten
