Vendég

Szárny-simított ébredés:
bokor-törzs nyújtózik.
A só-tele hegynél este már fürdött,
ma másfele tart.
Rianó szem-kelyhében tócsa,
Lubickolnak benne a csecsemő-pillangók.
Mag-kora távol lát:
tágra nyílt arccal bíztatja jövőjét Istenhez.
S ím, mozdul szívében az élet,
vajúdás-levegő szorongatja tüdejét,
de él! Vendégségbe érkezett saját testébe.
Majd fényévekre lesz vendég máshol is.
De szép!
De ámulatba ejtő a sok reppenés!
S haj elérkezett a múlt,
de kalandos és szomorú!
Hogy fáj még a testben lemondani!
S de szorongató a halál a veszítő-szíveknek…
Ezt érezni: hol is a bájos arc.
Mégis rábízni Istenre:
a szükséges legajándék.
Emlék szivárványok tűnnek
ahogy ölemben szorongatom színüket...
Mámoros incselkedés fog el, de
Inkább bolyongó-mosoly ragad rám.
Cicázik szívem az akarásban s
Ilyen-olyan könny gurul a
Mindinkább-álmokkal teli éjszakában.
Szárny-simított ébredés,
a só-tele hegynél már fürdött,
rianó szem-kelyhében tócsa,
űrt hagyott fényével a drága csillámló szempár…
nagy űrt…