Mindig kétfele szelten
élt testem meg a lelkem,
s így összeért magától
a közel meg a távol, Tovább →

Minden egyszerű még. Fa, út torony.
Pördül a kacs ( talán a szél keményebb).
Jegenyesor. Szekér. Mögötte vén eb.
Elöl én megyek: a tájat vontatom. Tovább →

az éjszakában
kis tüzek gyúlnak
virrasztó lelkek
lámpásai Tovább →

1.

Minek tovább, ha nincs miért?
Ajkam fölrepedt és csorba
a bögre — elgondolom,
a hangya mint örül, ha
az asztalról morzsa hull
a földre. Tovább →

Én meghalnék
fogyó álom-holdként,
hogy újra szüljön Anyám. Tovább →

A múltidő fodrozódása

A Tó ráncos abroszán elérhetetlen mélység
tátongott. Csillaggyertyákról lecsöppent az éj. Tovább →

nincs van
jeltelen hiány
elkékült tenger
kérdőjellé görbült
hullámokkal Tovább →

Foszfor Agyügyi Finál, szokásához híven csellengett ráerőltetett helyzetében. Hogy magában egy kis rendet teremtsen, a “Járom az utat, a macskaköves utat” című dalt dudolászta Tovább →

Az idén rövid vendég volt a hó,
a földeken már napfénytakaró Tovább →

hull a hó
koromfehér Tovább →