(versek Gyeplő nélkül ciklus)

Csontváry tarka csónakban ül.
Evez, de lám föláll és hirtelen
kilép belőle! Meglepődik, hiszen,
kockás zokniban sétál a vízen.
A mólóról nézik. Sokan. “Mi a
fene, az ürge vízen jár, nem
kéne tán halat szaporítania?
Meg bort is, mert kevés a pia!”
teszi hozzá a tömegből valaki.
Csontváry ezt már meg se hallja.
Habókosan megyen a habokon,
és mormolász:„mily csodás örökség,
mit ránk hagyott az ógörögség!
Ám a turista had élményt akar,
valami nagyot, léhát és hamar,!
Kit érdekel a bazi kőhalom?
Élj a mának, üvölt egy jenki.
Tivadar távolodik a habon,
de rá már nem figyel senki.
Részeg nációk, kart karba öltve
tántorognak a csendes öbölbe,
kultúrát vágnak hűvös halomba,
s látni, (hogyan került ide?)
egy jó nőt smárol a piás Modigliani,
majd ők is a nagy vízre lépnek,
s a metaxától-kipirult csoportok
nekivágnak a last minute-éjnek.