“Hogy dübörgünk! – hallja
az egér hangját az elefánt,
ahogy a hídon mennek át.”
az utolsó ember teste
föld lesz vérkörei folyók
szemei csillagok homloka
a nap arca a fogyva is növekvő
hold gyomrában tengervíz
mossa az örök anyagot hullámzó
dombjaival felhőket és tavakat
szoptat önmagával lesz áldott
naponta szüli újjá magát ha nő
lesz az utolsó ember ágyékából
vulkánok és gejzírek törnek elő
ha férfi lesz önmagát termékenyíti
meg nap mint nap az utolsó
ember fallosza fárosz lesz
világítótorony ha majd utolsó
önmaga körüli utazásáról végső
önmagához tér meg az utolsó
ember az ujjait saját húsába
vájva veti ki a horgonyt
vitorlául a haját csavarja
fel az árbocra ott köt ki
ahonnan elindult a tükröknél
amikben már csak önmagát
látja töbszörös nagyításban
amint saját romjain hever
egyik lába itt a másik ott a feje
a könyöke alatt mintha valaki
tréfából összekeverte volna
a tagjait az utolsó ember már
csak a saját életével játszhat
mégsem lesz egyedül
2014. június 13.
Fotó: Kéz az Atacama sivatagban – Mario Irarrazabal szobra
Az egeres-elefántos rész nem. De a többi nagyon!
Szívesen leszedem az elefántosat, Ildikó, csak nem tudom, hogy lehet utólag javítani. Nekem sem tetszik.
Köszönöm az észrevételt!
Biztos, hogy az utolsó — ember lesz?
Jó kérdés, kedves Tibor. Köszönöm hozzászólásod
at.
Most hagyjam ezt is, Anikó, vagy csak a javított változatot?
Töröld ezt, kedves Mária, légyszíves! Köszönöm!