Záporban nem látszik ha könnyezel
mondták, akik ma hallgatnak s a mélyben
civakodnak bogas juhargyökérben,
bujkálnak rögök között s nedveken

időhajótöröttként tűnnek el.
Apám és nagymama, ketten az élen
célfotósok a megsemmisülésben.
Vissza sem néznek. Én emlékezem.

A hibernált múlt apránként kiolvad.
s egy fénykép életre kel. Tél. Apám
és én a hídon állunk. Száz sirály

kering s  tenyerünkre lecsapva  lopnak
főtthús-darát. Nekem  fázik a lábam.
Éppen nyafogni kezdenék… de nyár van!.