(1)

tojáshéj alakú kalapot öltesz szamarat
fogsz az eke elé sót hintesz a barázdába
bárgyú mosollyal forgatod a földet
füttyögsz kurjongatsz még verset is skandálsz
csak hogy megúszd a háborút de az idő
gyorsabban halad mint te arcod mélyülő
árkain hamar feltűnnek a verejtékcseppekbe
oltott félelem sós nedvei s ha csecsemőt
vetnek eléd a szántásra kiesik kezedből
az eke a maskarád leomlik bohócsipkád
elgurul és akkor elvisznek tőlem el
a háborúba hiába a csavaros ész a népeket
elbűvölő zsenialitás az isteneknek nem
lesz fortélyra szükségük hogy távolságot
csempésszenek közénk és én szőhetem
tovább egyedül az együtt elkezdett mesét
amit nappal szövök lebomlik estére amit
éjjel szövök lebomlik reggelre az ablakomat
gazdátlan madarak látogatják enni kérnek
inni kérnek amit nappal esznek elfogy
estére amit éjjel isznak elfogy reggelre
hessegethetem őket rendezhetik nekik
házicsatát amíg rád várok egy újabb
életen át: Pénelopéd

(2)

nem siet kinek álmairól az idő
rongykereke úgy gördül le mint másnak
ki halni készül lágy szívéről a kő
mikor elválik hogy lesz mégis másnap
nem számít mekkora távolságot lök
közénk lerágni való száraz koncnak
a mindent eldönteni hivatott csönd:
amíg te egy örökkévalóságnak
tűnő pillanatra lehunyod a szemed
én ügyesen magam felé görbítem
a teret s mire észreveszed már
nem csak a várakozás tengerét
de a reménytelenség óceánját
is átúszom érted ezt ígértem
ne feledd

(3)

nem várom meg amíg hazaérsz
eljátszom én a te szerepedet is
odakötözöm magam az ágy lábához
eléneklem magamnak a szirének
énekét hajó leszek kötél leszek
kötözni való bolond leszek és jó
leszek nagyon jó csak jönnél már
ihatnál a számról tiszta édes vizet
nem szavakat a szavak hazugok
és szárazak zizegnek és sziszegnek
mint a fűrészpor mint ez a papír…

(4)

őt látom most a boldog karthauzit
kit reggelente nem gyötör a gond
hogy szóba fogja mi álmait elűzi
a világ ricsaja benne nem zajong
esténként mikor a napját idézi
a kimondhatatlanon nem borong
nem akarja a semmit elmesélni
az elbeszélhetőről is lemond
őt látom most ki vendéget nem vár
mióta egyetlen látogatót ismer
ki a szónál szilárdabb földön áll
és a csöndre oly tiszta fénnyel felel
miből a világ megvakulva hátrál
míg egyetlen arcban magára nem lel

2012-2014

Kép: Jelenet a Kompánia Színházi Társulat Exile II. – Penelopé retrospektív (Túlélés-etűdök 12 lányra) című darabjából.