Különös szerzet az emlékezet:
Néha, ki tudja miért,
Régi történetek hőseivel lep meg.
Már évek óta eszembe sem jutott,
Most nap mint nap mégis
A fejemben forog,
Nem bírom elűzni
Valamiért makacsul versé akar lenni,
Fülembe zsong a hangja, szavai,
Felidéződnek a gesztusai.
Egy vérbeli munkás arisztokrata volt,
Afféle szocdemes, szakszervezeti,
Az a rátarti, régi vágású szaki,
Szigorú egy tömbből faragott.
Gerincét nem törtek meg 56 után,
Sem a vallató pribékek ütlegei,
Sem a Kádár börtönei.
Mikor megismertem már nyugdíjkorú volt,
De nem hagyta abba a munkát.
A szuterénben a háza alatt,
A műhelyben, két saját építésű
Műanyag fröccsöntő gépe dohogott,
Nyelte a műanyagot.
Ha ideje engedte, s rávitte a kedve,
A találmányával, a bogarával, egy különös
Tengelykapcsolóval foglalkozott,
Melyért, mert kikotyogta valahol az elvét,
S híre ment, mint a darazsak a virágzó akácfát,
Nagy német autógyárak kerülgették,
De nem adta, csak csiszolgatta,
Szétszedte, összerakta, rejtegette
Végül a titkát sírba vitte.
Azon a napon is korán kelt.
Mielőtt munkaruhát öltött,
Magának egy kupica snapszot töltött,
Lenn bekapcsolta mindkét gépét,
Hogy melegedjék.
Olajzót ragadott, s megolajzott
Minden oszlopot, csapágyat és csapot,
A zsírzó szemekbe tiszta zsírt nyomott.
Mikor meghúzott néhány csepegő csatlakozót,
A szerszám a kezéből váratlanul kihullott,
Nagyot koppant. Nézett utána hosszan
És csodálkozott.
Bár a lába nehezen moccant,
Felcsoszogott a lakásba,
Csendben, óvatosan ruháit levetette,
És összehajtva, katonás rendben,
Egy székre letette,
Az öngyújtó került a legtetejére,
S mellé a megkezdet pakli cigaretta.
Asszonya a konyhában
Mindezt észre se vette.
A fürdőben alaposan lemosta magát.
Nehézkesen használta a borotvát,
Megvágta az állát.
Egy szál törölközőben ment a szobába,
Tiszta fehérneműt keresett s vett,
Lefeküdt a szófára
És meghalt.
Méltósággal, ahogy élt.
Tiszta gatyával.
drámaian elbeszélt élet…
Csatlakozom Marihoz.