Maradék önmagadat, embervoltod
utolsó foszlányait, hol leled,
a virágok hajnali énekében,
vagy a túlélők alagút-tekintetében,
még nem tudod. “Abgänge”, olvasod
valahol, mint egy termékfeliratot,
és elképzeled az elképzelhetetlent:
meddig kell süllyednie az Isten képére
és hasonlatosságára teremtett embernek
a nyomorúságban ahhoz, hogy ezt a
meghatározást a “halálra ráadásul”
kiérdemelje; és meddig kell süllyednie
az Isten képmására teremtett embernek
az embertelenségben ahhoz, hogy ezt a
meghatározást a Rendnek nevezett földi
pokol aljáról előkotorja, és mint rabruhát
a fénytől és melegtől megfosztott
testekre, lelkekre gyötörje.
Abgänge. Alagút-tekintet. Virágének.
Embervoltod maradék foszlányait
ha megleled, derekadra méltósággal övezd.
Utolsó tiszta gúnyád ez lesz. Királyi öltözéked.
2014. augusztus 19.
“Alagút-tekintet.”
Belenéztem.
Eszembe jutott Kertész Imre Nobel-díj átvevő beszéde… Ő is az Abgänge rubrikában volt. Abgänge = Fogyadék… az embertelenség mélyére vitted eberségre teremtett lelkem…
Az ember nem tud szó nélkül elmenni a földi pokol ilyen felbugyogásai mellett.