kiégett tarló az ég üszög alatt
hamvadó csillagok ragacsos
massza a sötét mintha szurokban
járnék csak a szemem parazsa
világít ahogy a gyerekkel a hátamon
a rőzsét szedem ezt vettem a fejembe
hogy rőzsét gyűjtök neked ki nem
fázol soha holdtalan az éj az ingem
alja cafatokban meztelen lábammal
folyton beleakadok a gyerek lepedőbe
csavarva a hátamon élettelen embertest
minden farönk a bokrok ugrásra készen
várják hogy belém karmolhassanak
nem a félelem hajt a gyerek hűlő
teste aggaszt otthon hiába fűtök
nálad megmelegszünk hoztam
rőzsét és lásd itt a gyermek
egy szavadba kerül és feléled
fogadd utolsó marék lisztemet