tarkódon égtájak célkeresztje
gesztusok vetkőznek meztelenre

szívkamrák fagyálló vermek
forradalmaid leveretnek

felekoronáznak ha koronáznak
szél emelte torony a várad

birodalmad ím birtokba veszik
surranó léptektől hangosak termeid

történelem előtti távolléted
a csodák nem veled történnek

ha a tisztás varjakkal teli
még a galamb is megkeselyűli

szivárgó sebek homokzsákok
megint megfogan – hányadszor – az átok

villámaidon jégből a nyereg
most az átok is gyönyörű lehet

korlátok közt félelmes szabad
miért rázná hát rácsait a rab

elrozsdált szegek szúette fa
az úri közönség elindul haza

elföldelve a törött hangszer
most húzzon tust a bátor ha mer

varjúláb hogyha tapodna a kertben
légy szelíd és kérlelhetetlen

harmadik utáni nap ha lenne
bizonyosság legyél a kételyre

magára ismer bennünk a tekintet
a csoda halála sem büntethet minket

merőlegesén mindahány égtájnak
dideregsz tagjaid fájnak

lehetetlenülsz egyetlenné
fegyver elleni fegyverré

védtelenné fölvértezve
véred folyik jön az este

meglengeti fejkendőjét
ingként hűl válladra a sötét

ím a csönd termőre fordul
káromlásod ha csikordul

személytelen ige első személy
vád és védelem helyet cserél

hódító hódítás híján
börtönudvarként bekerít a hiány

istenülhetni emberül
mifelénk sosem sikerül

győzelmes bukás és mind a közhelyek
arcodat újrakezdheted

égre hajított csillagok
minden égitest én vagyok

homlokegyenest harmóniák
néked ajánlja strófáit egy diák

aki már rég nem garabonciás
csak ilyen alkalmi klapanciás