mikor rozsdás a szivárvány
és fekete a gyurgyalag tolla
minden kép elmerül
az ecsetbe visszatolva
az ősz ősz marad s tavasszal
tar ágak összege a fa
leszakadt javíthatatlan
redőny lesz minden éjszaka
vonallá nyújtózik a labirintus
már titoktalan és nyirkos a hideg
s értelmét vesztve elgurul
az ajándékzsineg
“Mióta a világ varázstalanítva lett”
https://www.youtube.com/watch?v=0H5fauGkdGg
“vonallá nyújtózik a labirintus”… hányszor megéljük, Istvándorom!
Kedves János, látom, újabb Utószót írtál az Utószóhoz. Ez talán még megrendítőbb; csak oly méltó Pierre Emmanuelhez. Simone válaszolt már? Barátsággal és szeretettel üdvözöllek, j.
Kalapom le!