Tekinteted öröknyarát, tüzét.
Didergésekből vissza: melegedni.
Arcodat — egyedül lehetséges
arcát a szerelemnek.
A fészekrakás nem múló izgalmát.
Szálanként tapasztani hozzád életem.
Közeledből tovább a közeledbe.
Egyetlen belakott földnyelvről
annyi év után is felfedezetlen,
egésznyi kontinensre.
Indulok felderíteni égtájaidat.
Szálanként tapasztani hozzám életed.
Csaknem megtelt e sorokkal,
a papír mégis szűz előttem. Megíratlan,
miként fogjuk egymásban újra
megtalálni érintetlenségünk,
és – nem számít, törvényt betöltve vagy bontva – naponta
szálanként összetapasztani életünk.
Hány kapcsolat bomlik “törvényt betöltve vagy bontva”… Bizony ‘naponta kell szálanként összetapasztani életünk’.
Köszönöm a hozzá(m)szólást, drága Mari!
Kedves Tibor! Figyellek, és bevallom irigylem ezt a termékeny időszakodat.Csak így tovább! Jól csinálod!
Nem kevés korábban született opusz is van a feltöltött dolgaim között, kedves Vincze.
Köszönöm a biztatást, örülök, hogy így érzed és gondolod. 🙂
Fő-fő kedvenc versem tőled.
“Közeledből tovább a közeledbe”, de a többi sor is egytől egyig.
Örülök, hogy megérintett, Anikó; köszönöm soraidat! 🙂
“Didergésekből vissza: melegedni”
Idézhetnék még, de megtették elöttem.
Az EGÉSZ tetszik.
Köszönöm, hogy olvastál és jeleztél, kedves Zsöte!
Számomra egyik legkedvesebb versed, Tibor.
Örülök, hogy így érzed, kedves Vali.
Köszönöm a hozzá(m)szólást!
örülhet az akinek Nagy Gáspár szalmaszálából fészekaljnyi van
j
Nagyon köszönöm bejegyzésedet, János!