Úgy pörgöm lélegzetemet,
mint fönt a nap – nyugszom, kelek,
és tudom, mit a levelek,
hajtok, halódok – létezek.
Patak vagyok, mit az erek
lüktetésének képzelek,
karaj nagy álmokat szelek,
és utolérem a szelet.
Itt nélkülem is kék a kék,
s míg körbe gördül a kerék,
nap-nap íródik valami,
bogozom, ahogy illenék,
s mielőtt belehal az ég,
próbálom lefordítani.
“karaj nagy álmokat szelek”
Megkapó a fordításod (is), Barátom. 🙂