ugyan ki hallgatna rád ki hinné
hogy a gyilkos ott ül veled szemben
nem a legrosszabb álmodból nem egy
regény vagy egy film főszerepéből
nem is az újságok bűnügyi rovatából
lép elő ott ül kávét rendel rágyújt
a cukrot és a habot kavargatva mesél
magáról a gyerekkoráról a kutyáról aki
eltűnt s most minden álmában ott kísért
a lánnyal együtt aki már nem él de az
egyetlen lény volt akit valaha szeretett
ki ölhette meg kimegy hallod ahogy
lehúzza maga után a vécét majd kezet
mos ki hinné visszajön mesél tovább
ide-oda tologatja az asztalon a poharat
az abrosz rojtjaival babrál fél mint
bárki más ki hallgatna rád ki hinné
hogy nem egy regény vagy egy film
nagyjelenetét írod hogy a gyilkos aki
ott ül veled szemben és nem kitalált
alak az egyetlen alibid a halál ellen
2014. május 21.
Hátborzongató, a végén szubjektívvá lényegített objektivitás.
Hát…
Hol rejtegetted eddig ezt a versed, Anikó? 🙂 ideje volt a TÓba hozni 🙂
Azt hittem, már rég feltettem. De most legalább nincs benne sok felesleges “mozdulat”. Utólag mindig könnyebb kigyomlálni őket.