Mindig az évek köztünk. Mindig az évek.
A szeretet. Az órák. Mindig. (Virginia Woolf)

1) úgy nézni, ahogy legelőször.
úgy búcsúzni, mintha örökre.
lélegzetelállítóan szép a vízbe
esett lepke vergődése, ahogy
a szárnyaival hullámokat csap
maga körül a tó színén. gyönyörű
a világ, tele van csodálatra méltó
jelenségekkel. ez is milyen lenyűgöző,
ez a haláltusa. döntened kell, hogy
tovább bámulod, esetleg le is rajzolod,
vagy keresel egy nádszálat, és addig
nyújtózkodsz vele a partról, amíg
a lepkét el nem éred. döntened kell.
nincs is nálad papír és ceruza.

2) nem figyelünk az órakattogásra.
vízteleníteni. áramtalanítani.
gázt elzárni. hűtőt kihúzni.
a ház egyedül marad félelmeivel.
a magány elviselhetetlen.
a házasságok kibírhatatlanok.
a pókok alig várják, hogy birtokba
vegyék a nyár felségterületeit.
tűnjünk már el. tűnj el, tűnj el,
szállj ki az életemből, üvölti valaki
álmunkban torkaszakadtából. az óra
tovább kattog. a hullámok elülnek.
mire felébredünk, kész a reggeli.

3) keresd a kék színt, szól föntről
egy hang, s mire felnézek, az égen
már csak egy vászon lebeg. a víz
fekete. a zsebemben mocorogni
kezdenek a kövek. ám ez még
csak az álom, ne félj. a valóság
egét neked kell majd újrafestened.
tudtad, hogy a híd felett esténként
madarak köröznek? a torony mellől
szállnak fel. a testük fehéren világít
mint a vízbefúlt lányok lelke.
megkerülik a tornyot, átbújnak
a híd alatt. hurkokat írnak a levegőbe.
játszanak? játszhatnak: nem hiszem
el nekik, hogy léteznek. az öreg fák
árnyéka a part menti homokban
ezerszer valóságosabb. Platón tudta
ezt. a torony fényeit, mire a folyó
közepére érek, elnyelik az évek.
Nárcisz a vízben a tükörképe után kap.

Balatonszepezd, 2014. október 28.