tudatom tiszta teréig távolodom tőled
nem fűtöm tovább titkok tűzével a kertet
az ereszről olvadt pillanatok csepegnek
ajtómon az erdő kopogtat vadorzók járnak
őrzők kellenek törött ágbogában állni a sarat
álmokra vigyázni miért vagyok rátermett
hiába hablatyol a város nevében a látszat
a madarak pentatonban skáláznak teljes tonalitás
hallom zihál a beteljesült várakozás
végtelen vetítővászon az ég
kirajzolódik rajta a szerelem valódi mása
ahogy növekszik a már úgy fogy a még
tiltakozom szürkén szendereg
a jelen járdaszigetén a jövő jutalomjátéka
mindegy csak sokat ígérő szóval alliteráljon
Hűha! Ez ott van!
Fellelkesült szavaidat köszönöm kedves Andor 🙂
őrzők kellenek törött ágbogában állni a sarat
Ahogy mondod Költőtárs, hála legyen az égnek, a TÓban vannak őrzők, nem is kevesen 🙂
Nagyon nem mindegy…
Naná, hogy nem… de ha szépen alliterál, már az is valami 😀