nincs kijárata ennek a történetnek.
amikor azt hisszük, vége, elölről
kezdődik az egész. létünk rideg
falai között zajokkal leplezi közönyét
a város. száműzött szökőkút csobogásával
próbálja megzavarni éjszakánkat.
úgy nézünk egymásra, ahogy távoli
dombtetőn a kálvária szemben álló
stációi, vagy közömbös verőfény
a virágra, amit mindjárt leteper.
észre sem vesszük, hogy
vereségünket érleli az idő.
semerre utam vagy. és te csupán
hiányom birtokosa. valami madár
titkon felméri messzeséged, azt rikoltja,
hogy a Tó mélyén kőnek álcázza
magát egy hal. ne zaklasd többé
komor árnyékoddal!
A lényeg az, hogy az álcázásokat mindig felismerd, verőfényben vagy árnyékban egyaránt …
Kedves vagy Vincze, köszönöm a jó tanácsot, a felismerésekig már eljutottam, most már csak a felfelé irányt kell megtalálnom, ó, én szegény kőhal 🙂
l’éternel retour — csak másképpen…
az örök visszatérés mítoszára gondolsz, vagy az Jean Delannoy-filmjére, amelynek végén Trisztán és Izolda a szó szoros értelmében átváltoznak önmaguk felravatalozott emlékművévé? ez az örök visszatérés téma napok óta foglalkoztat engem is. 🙂
Most épp a Cocteau/Delannoy filmre, de hát valamilyen formában azért abba szintén belejátszik a mítosz is. 🙂
örülök, hogy értjük egymást 🙂
Örök visszatérés, örök körforgás, labirintus, úgy nagy hirtelen ezekkel társult álcázásod:) Ugyanakkor egy másik párhuzamot is látok, nevezetesen a természetben előforduló álcázásokat. Vagyis megállapíthatjuk, hogy bizonyos esetekben az álcára szükség van, a túlélést szolgálja. Ám az is való igaz, hogy a felismerés roppant fontos, még a kőhalak számára is :)))) Ölellek és mp. Vacskád
jól látod, a túlélés érdekében feltétlen szükség van álcákra 🙂 no, meg bizonyos értelemben az önkínzásra is, hogy a kifájást felgyorsítsa az a szegény kőhal 🙂 ölellek, köszönöm szavaidat. ömp44444444444madarad
” Kővirág, kővirág,
tégy csodát, tégy csodát,
párod nyílik közeledben,
– elmúlásban, születésben
fakassz zöld tavaszt nekem,
s tedd élővé, Istenem.
“
Szépséges szavaidat szívből köszönöm, Mitykám. én most pillanatnyilag az elmúlásért imádkozom. de majd lehiggadok 🙂 Ölellek: Madárlány