szívemben színházi gong a neved csak
nem az előadás kezdetét hanem a végét jelzi
névtelen klímák tünetét sodorja a szél
a Tóparton csodálom miként teszi próbára
hullámok reakcióját az ikarosz-nap
elnézem a tükörképén tűnődő hallgatag
vitorlást aztán hazamegyek tárgyaim
és a falak köszöntenek körbevesznek
kegyes világ

&

esténként megvetem az ágyat
álmaim lelencből kivett gyerekek
hozzám simulnak kicsit még rejtegetlek
mosolyom spanyolfala mögött amíg
mindketten feleslegessé válunk mint
szűzrepülésre induló szitakötők lárvabőre

&

valóság és képzelet közé betonfalat emel
az éjszaka nincs hova visszatérni de így
legalább elválni sem kell az idő vesztegel
mint zártkertben megrekedt köd hiábavaló
haladékot kérni egy pillanatra amitől
egyensúlyukat vesztik az eljövendő percek
szívem elüti tévedéseim egész óráit

&

arcodon szerelemévszakok lenyomata
most már szabad vagy mint a gyűlölet
nélkül élő ember a zuhogó katedráliseső
mint az utazás ami végleges hazába vezet

ne kérdezd hogy vagyok anyám kendőjébe
bújó árvaság lassan ébredő felismerés
minden bejárat egyben kijárat és
lélegzetemtől kezdetét veszi
egy reményteli lehetőség