Előhang

nyelvem alatt
döglött fiókák
szavak
hétfők műtőjében
amputálják
szárnyamat

*

Látok sík vidéket,
közepén ház, mellette tó van,
meztélláb csínytevés fut
s táltos lakik a hintalóban.
Minden fényes még ,
magától értetődő,
nincs tériszony, kútomlás,
szárnyat növeszt a földobott kő.
Mi akkor ragadt rám,
ma már csak emlék.
Csupán a vers maradt meg
olyannak, mintha lennék.

*

Jégtől súlyos ág,
mely letöri magát.
Ennyi vagyok.
Arányok, ívek
melyekben hittem,
mára torzak.
Örök lakója lettem
panel-toboznak.
Kik laktak bennem,
igézetek, álmok,
mind koszlottak mára.
Rám öntötték a
valóságot,
a Rendet, melyért
szegény Attila
maradt volna még.

*

(tudom a metronóm törött
ám a záport későn vettem észre
villám szárán csiga erőlködött
hogy égbe jusson mielőtt elégne)

*

Nyílik ,vagy csukódik.
Ki tudja?
Csupán a rés a biztos,
amelyre -így vagy úgy –
de hálót a sző a pók,
s a Kint és Bent úgy olvad össze
hogy egymást fölcserélve
emlékké szublimál minden
kézzelfoghatót.

*

(szavaim kikelnek-e vagy
csupán reménytelen dörömbölés ez
homlokom tojáshéja mögött)

*

Elhibáztam valamit, ám
ha fölismerném is mit, hol,
az már nem segíthet. A belém-
ágyazódott cselekvéssorok
maradandó sérüléseket
okoztak s az elvétett
mozdulatokat sem lehet
visszavarrni.

Újból kezdenem kellene, amit be
sem fejeztem: állandó indulásban
lenni, hogy palackpostaként
megérkezhessek végre és
rám találva, elolvashassam
az üzenetet.

*

(mély kút a felejtés hiszen alján
a maroknyi vízben a mellettem
állók arca már nem tükröződik)

*

…ha megfogadtam volna mind e jó tanácsot,
ma már könyökvédő-tulajdonos,
vagy alhelyettes mintafi lehetnék,
kockákból-épített-agyú szamárlétra-birtokos,
ki azt hiszi gondolkodik, ha néhanap
csöpp egén összekoccan
két lankadt-szárnyú megszokás.

*

(nem az út hosszú a séta rövid
toronytól toronyig majd jegenyétől
jegenyéig végül leülök a porba)

———-

Utóhang

Mit kezdtek majd a sok papírral,
arra nem jó, mert túl kemény,
eladni végképp nincs remény;
kinek kell ezernyi avítt dal,

csak porfogó (lapokra írtan).
Hiába minden költemény,
egy újszülött, egy másik én
leszek (kiből az egy is sok volt),

teher, fölös kacat amíg van,
hisz míg itt voltam, létem sokkolt
minden precíz szabálylesőt,

s ha végleg bezár a Bolondbolt,
megmaradt tartozásaimmal
állok majd a Nagy Végrehajtó előtt.