édesanyámnak
Ágyam tehéntej illatú széna lenne,
feredőm csillámló taréjú patak,
az ételem is ott úszkálna benne,
szomjam oltaná fanyar szeder.
És csak feküdnék az ősgyepen hanyatt,
összehunyorognánk fenn a Nappal,
szalmával én, ő felhőkalappal –
az volna ám a csodás idill.
Közben nem tudnék „kartelekről”,
nem rémisztenének ordas eszmék,
ártó miazmák, csak benne vesznék
egy örök nyárban,
s kis fonott kosárban
hordanám anyám szívét.
Arrafelé a lányok szemlesütnek,
ha felnéznek mégis, rám mosolyognak,
s orcájuk pirul, amint szerelmüknek
esténként megnyitják réklijük.
*Amikor édesanyám még élt, ez az egyetlen versem tetszett neki, a többire azt mondta (jelentek bár meg nyomtatásban, méltatta ezeket akárhogyan némely kritikus), hogy “Jó, jó, kisfiam, de nem egy Petőfi!”.
Július 10-én lett volna 87 éves.
Édesanyád emlékét éltesse az Isten további verseidben!
Köszönöm, Drága Mari – nincs nap, amikor ne lenne velem.
Nagyon átérzem… én 15 éve élek az én Édesem hiányában…
“kis fonott kosárban”
Nem csak hordanád — hordod.
Ebben a versben is.
Igaz, Tibor, sajnos már csak az emlékét és a tisztaságát, amit azóta sem találok sehol.
Köszönöm, hogy olvastál.