Ahogy mutató, s hüvelykujjad
az enyéimmel összeér,
finom selymükkel összebújnak,
begyükbe föltolul a vér.
Szétszabadultunk. Visszaszöktem.
A négy ujj titka izgatott,
és hallottam az árva csöndben
két dobbanásnyi dallamot.
A mester intett. Mosolyogtál.
És zúgott, zengett a zene –
semmit se szóltam, te sem szóltál,
csak szálltunk fölfelé vele.
Idáig zúg(ott), zeng(ett), tanúsíthatom, Barátom.
“És zúgott, zengett a zene”…
Üdv, Barátom.
Szívhez szóló szonáta volt… csodálni való két ember sikeres választása, kitartó szerelme… Ölellek: Madárlány