Most végre el. Egész a falig.
Innen nincs tovább előre.
Rükverc is csak alig-alig —
már benne állsz, és nem előtte.
Vagy fordítva: te tornyosulsz ott
falként. (Sokkal rosszabb üzlet.)
Minden esély elúszott, hogy
háríts. Nincs folytatás. Kívüled.
Az összes út egy pontba tartott,
s pont ez lett az egyetlen út.
Hogy hová visz, nem tudhatod.
Hisz te viszed őt, tebenned fut.
Bennem a vége visszhangzik a bevezető diólikőr keserű gondolatokat feloldva… elvittem a fb-ra, hadd olvassák mind többen a szívükbe. Igen, lehet, hogy fallá növelnek bennünket (akár saját magunk előtt is) az évek, visszük magunkkal szeretteinket, bennünk futnak tovább…
az úttal együtt.
Drága Mari, örülök, hogy megszólított, az FB-népszerűsítést külön is köszönöm! 🙂
“pont ez lett az egyetlen út.”…
Üdv. Barátom! 🙂
Köszönlek, Barátom!