Bűvészkellékek a tornyok.
Fekete köpennyel letakarva
fészkelődnek hajnali
kondulások. Az este
denevérijesztőnek öltözött,
molyrágta kalapján
átvilágít Isten mosolya.
Csöndgolyórés. Telihold.
Árnyékok, köszörült
pengék vágnak a tájba.
A mező mégsem sikolt.
Tanyánk megpróbál fölrepülni.
Képtelen rá: tele ette
magát emlékekkel. Párás
ablakszem. A bennem-lakó
gyermek napot rajzol rá.
Reggel majd az is elpárolog.
3 hozzászólás
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
“Csöndgolyórés” bennem is valami ilyesmi keletkezett, miután elolvastam a versedet, Istvándorom… micsoda képek!
“köszörült
pengék vágnak a tájba”
…és mindenen átvilágít Isten reményteli mosolya… Köszönöm, hogy elhoztad a TÓba! Ölellek: KedvesMarid
Csöndgolyórés. (y)
Hatalmas Kelebi Barátom! Minő öröm nekem újra együtt lenni veled, veletek az alkotóházban! Festői gondolataidba temetkezni, szóösszetételeidet csodálni. Ölellek a régi barátsággal: Hontalan