Zubbonyban éltes őrmesterként
akácfa áll az udvar véginél,
akár rendjel, vállán fészek henyél,
vad tüskéi ősállat-sörték,
átszúrják a habzó verőfényt.
Alatta a fűszál zöld kardhegyén
irigy hangya nézi, amint a szél
segíti fönn a gerle röptét.
Lángzó dárdával jár a délidő,
az udvar elhever pihegve.
Csupán a gyomnak telik kedve,
hogy kék bimbóját szétrepesztve
apró virágot bűvöljön elő,
amit egy vén tyúk csipeget le.
Agresszív idill, Barátom.
Amilyenre (még? már?( telik…