„Mert szeretjük a szépet – mértékkel…” (Thuküdidész)
Rátukmálni magam a világra,
szent meggyőződéssel, mint mások.
„Lángot” lehelni „deres ágra”,
mint a Nagyok. Nem firtatni, hogy csalok.
Elhitetni, hogy nem dadog bennem
a szó, a kisujjamból kirázom,
“voila”, hisz mindennapi kenyerem
a vers, bár enni nem ad, s ha fázom,
hát fázhatok, mert tüzelőre valót
sem ad. Hazudni mégis, hogy a valót,
mint a fényt a napba tartott üveg,
gyújtólánggá szűri bennem a szöveg.
Lázba hozni a didergő elmét.
Tagadni az alkotás gyötrelmét.
2015. december 11.
Gyújtólánggá szűrte(d), Anikó.
(Szerintem egyik eddigi legjobbad.)
Örülök, hogy ezt írod, Tibor! Már egy hónapja megvan. Nehezen rukkoltam elő vele.
Brávó!
Köszönöm, Mari.
Anikó! “___ lázba hozni a didergő elmét ___” Tetszett!
Köszönöm, Vince!