magunkra hagytál bennünket, azt hitted,
elég érettek vagyunk a bizonytalanságra,
amiben évezredek óta élünk. látod, a mai
napig sem tudjuk kimondani a nem szót,
mert folyton megrekedünk a részletekben,
ahol a mi ellen hozott eszement rendelkezések
a rabság, az árvaság karámjába terelnek
bennünket. létünk órái cseppfolyósak,
lecsúsznak végzetünk faláról mint dalí
festményein, és hiába próbálunk cérnalábú
elefántokként átgázolni gondjainkon,
hiába gyújtja fel zsiráf nyakunkat és
hamvasztja el gazella testünket a homályos
zugokba bevilágítani képes mécses-szívünk.
amikor lefekszünk, isten a magányos álmok
filmjét vetíti szélesvásznú homlokunkra.
születésünktől az utolsó leheletig kétségbe-
esetten a nyugalmat keressük. a boldogságot
kutató szent akaratban vergődünk mint
végzetünk órájából szökött rugó. reggelenként
a kávés csésze oldalán a zacc hieroglifáit
böngésszük, hátha valami biztatásra lelünk,
hogy jól csináljuk, ha vérfűvel, lucernával
és édesherével dúsan benőtt legelőkön rejtegetjük
utódainkat, nehogy rájuk találjon a gonosz.
reménykedünk, hogyha már fiaink és lányaink
nem is, a mindenható megbocsátja bűneinket,
amikor meglátja saját tökéletességét bennük.
Sajnos néha meg kell állni egy-egy pillanatra, ha túlélsz másokat…
Ne is mondd, Andor… mostanában több ilyen túlélésnél kellett szomorúan megállnom… köszönöm szavaidat
Dali égő zsiráfja tüzében parázslik versed ____ fényénél kísértem el soraid üzenetét ___
Köszönöm kedves Vincze, értő-érző hozzászólásod.
Ha jól csináljuk, drága Mari. Ha…
Igen, sajnos ez mindig későn dől el, hogy csináltuk-e vagy sem… de én szívből remélem, hogy valami mégis ragad az utódainkra belőlünk, emberségünkből, az élet értékeiből.