Hányszor

-

teltemeto-telike.

mint bölcsőbe anya gyermekét
           helyeztem lelkem
           virágos rétre
s ringatott is égnek kékje
           féltve
           szenvedélybe
míg rám hajoltak fények illatok
szememre festettek
           egy röpke bánatot

nyíló tavaszok
           szóljatok
           hányszor kúsztok még
           deres süvegem felé
hányszor kiált még rám
           téltemető sárgán
ligetek könnyes avara

korhadt ágakon sikolt
           lépteim zavara

           mondd hányszor

mint palló ha görnyed
           csacsogó csermelyen
           ölelnék még rád
           illatos partot
           lilán
míg zajlik a jég sután

s hagynám ringani a pufók rügyeket
           rét-palettán duzzadni
           hunyorgó színeket

lám
sziklákon pereg már a bércek fehérje
s ajkam ha éri
érzi
ezer érből sír a tél
és utol ér
és utol ér

Kategóriák: Vers.

9 hozzászólás

  1. Pethes Mária szerint:
    2016 március 12. 05:28

    Én hallom ebben a versben az éppen kiolvadt csermely csobogását – persze Te sokkal szebb alliterációval írod le ezt -, s ahogy fölerősödik, patakká duzzad, a zúgását, hosszan visszhangzik bennem a megújulás moraja.
    A vers ritmusára masírozik hátrafelé a tél, uralmát siratja… és jön, jön, JÖN a Tavasz, kibontja a “rét-palettán” a színeket..

    1. Lucskai Vincze szerint:
      2016 március 12. 13:16

      Kedves Mária! Már írtam az idővonaladon is, hogy minden csodálatom a Tied, azzal kapcsolatban is, hogy mennyire tudod fókuszálni az irodalom kedvelők figyelmét egy adott irányba! 🙂 Köszönöm, hogy most épp az én versemet állítottad fókuszba 🙂

  2. Gősi Vali szerint:
    2016 március 12. 08:47

    “mint bölcsőbe anya gyermekét
    helyeztem lelkem
    virágos rétre” – újra és újra, szeretettel… 🙂

    1. Lucskai Vincze szerint:
      2016 március 12. 13:15

      Kedves Vali! Kézcsókom itt is! 🙂

  3. Lucskai Vincze szerint:
    2016 március 12. 08:49

    Kedves Mária! Már írtam az idővonaladon is, hogy minden csodálatom a Tied, azzal kapcsolatban is, hogy mennyire tudod fókuszálni az irodalom kedvelők figyelmét egy adott irányba! 🙂 Köszönöm, hogy most épp az én versemet állítottad fókuszba 🙂

    1. Pethes Mária szerint:
      2016 március 14. 06:07

      örömmel teszem, Vincze… és büszkén, mert ilyen alkoTÓtársak műveivel tehetem, mint Te és a Többiek, akik itt vannak velünk az alkoTÓházban.

  4. Bátai Tibor szerint:
    2016 március 15. 00:13

    Itt is remélem, még nagyon sokszor, kedves Vincze…

  5. Marci szerint:
    2016 március 17. 02:42

    Kedves Vincze, ismerős az érzés, amiről írtál. Node, az előadása az fantasztikus. Nekem ezen érzésekből mindössze annyi szűrődik le, a fene vigye el öregszem. elismerésem, gratulálok ezekhez az irigylésre méltóan szépséges gondolatokhoz, amelyeket én tényleg irigylek. – Marci

    1. Lucskai Vincze szerint:
      2016 március 17. 07:26

      Marci! Kedves szavaidat köszönöm és szép jó reggelt kívánok Neked!

Vélemény, hozzászólás?