az életben hittem
és benned
mint a jó megtestesítőjét
vittelek belül
nem hirdettelek
de szememből kinézve
mosoly voltál
s nevetőránc
morcos szám körül
a halálban hiszek
és magamban
hogyha akarom
elmerül a hajnal velem
a semmibe tűnök
hiszen onnan jöttem
a bánatot többé
nem cipelem
a fájdalom napjai… már 34?
és még több, de ugyanaz: földi pokol.
Átfáj…
köszönöm kedves Tibor, hogy olvastál. sajnos nem tudok boldogságosat írni.