éjszaka van a legfényesebb csillag ablakában ott ül Isten
és (még lefekvés előtt) ismét Teremteni kezd valahol
én is leülök az írógép elé nem gépelek
csupán egy soha-meg-nem-írom-verset zongorázok a levegőben
ám MOST mégis(!) ráütöttem a T betűre
íme
ajtóm előtt a T(enger) kulcslyukig ér a dagály behömpölyög
ettől meghatódom mert eszembe jut legelső elsüllyedt papírhajóm
(és utána mind) de nélkülük is állandóan úton vagyok
és útközben készülődök visszatérni úgy
hogy az ugyanoda már nem azonos önmagával
félnem kellene minden változástól de áhítom a változást
pedig változatlanságomban is sokszor megaláztak
ez az éjszaka álmokkal teli melyek sohasem teljesülnek
mert létük egyetlen célja a nemteljesülés
a megvalósult álom fölszámolja önmagát valóság lesz
akár a szögvas mely rettegve búvik a rozsda alá
látom valaki megáll a Trafik előtt innen nem látszik a ZÁRVA tábla
de én tudom azt amit az idegen lát
egyetlen mindkettőnktől független tény kapcsol össze bennünket
mégsem leszünk ismerősök
versek indulnak-érkeznek bennem
és egy pályaudvaron nehéz elaludni