Ha idehagyod is a félig készet,
és nem vehetsz már nap-nap újra rajtot,
s egy másik égbolt pereméről nézed,
hogy folytatják a megkezdett egészet,
és valaki majd beteszi az ajtót.
A visszamaradt könnyű szívvel lépked,
de álmaidat hogyha fénybe tartod,
már fölnagyítva nézheted a képet,
hogy nincs vége a test lélegzetének,
mert valaki majd beteszi az ajtót.
“hogy nincs vége”…
Veled együtt reménykedem itt is, Barátom — hiszem, hogy majd én is nézhetem.