elemet cseréltem
a Mindenségben
de bennem föladták
a műszerek mert éltem
és haltam is naponta
így növesztve a kérget
s mint friss ágak kibújtak
rajta dolgaim
a milliónyi rám tapadt levél
távolról lombnak látszik
pedig szavak melyek
úgy mutatják létezésem
hogy elrejtenek
(néha erdőnek gondolom magam
olykor madárnak de sokszor
ösvény vagyok a lombozat alatt)
Tömény psziché.
Pessoáé, a fáé — meg persze a Tied, Barátom.
A leütésbe egyszerűen beleszerettem. mintha csak rólam írtad volna:
“(néha erdőnek gondolom magam
olykor madárnak de sokszor
ösvény vagyok a lombozat alatt)”
Drága Testvérem, nem csupán “lombnak látszik”, de óriási fa vagy a költészet erdejében.