szívünk alatti
lepkegubók az arcok
emlékek gyönge keltetői

mert a fájdalom
mérgezett csőrű madarával
homlokunkba csípett
és fészket épített a sebbe

a tárgyak átlényegültek
vízeséseink fölött feszes
kötélen táncol a múltidő

az éjszaka ponyvái megtelnek
riadt apa-arcú csillagokkal
a Hold ezüst szemöldököt növeszt
de hajnalra beomlik a
mindenség-rozsdás királyság
hiába mentené a köd parafája

és itt állunk országot örökölve
jaj-palástban jaj-koronával
s gerincünk apánk jogartöredéke