tépett papíron csonka vers
hiányosan emléknyomok
ki tudja már mi volt a rím
törött gerincű mondatok
fogódzó nincs csak fél szavak
kettéfűrészelt útjelek
ki tudja hova nem vezet
álom volt kézzelfogható
vagy füstként lebbenő való
titkot feszítő ismeret
ki tudja mi a nem lehet
tépett papíron csonka vers
illesztené a gondolat
ragasztaná a képzelet
ki tudja már hogy volt-e rím
és neki írtam vagy neked
“füstként lebbenő való”
Nagy “alkimista” vagy Barátom…
Tapinthatóvá, kézzelfoghatóvá tetted — a lebbenését.
mint az élet, tetszik, mert így is sodor magával
“ki tudja hova nem vezet”, de sokszor éppen oda igyekszünk. A.