Sóhajtoznak a kányafák
Állnak gyászban fehérben
Engem szánnak siratnak el
A korhely esti szélben
Elsorvasztották testemet
Vad harmonikás éjek
Elrongyolták a lelkemet
Cimborák nők szeszélyek
A telihold ezüst csöbör
Szürke felhők ölében
Eltántorog a hosszú út
A porba loccsant fényben
Az út végén a kőkereszt
Megroggyan makacs térdem
Megcsókolom a vasszeget
Megváltóm lábfejében
Fejemre harmat könny pereg
Szégyenben bűnben éltem
Sirassatok el kányafák
A korhely esti szélben
Plasztikusan megidézted, kedves László.
Egykor nagy kedvencem volt. Együtt sültem főttem vele. Persze ma már más a verseszményem, de azért szívesen olvasgatom néha. Régi érzéseket, emlékeket idéz fel. Mindig akartam egy jeszenyines verset írni, de valahogy nem akart összejönni. Talán ez.
Annyira hozod a Jeszenyin-hangulatot… szépen muzsikál az ember szívében.