Keletről jöttünk. Napkeletről.
Az izzó fényünk igaz ebből,
meg az, hogy testvérünk a Nap,
amikor ölelésbe kap.

Így égünk több mint ezer éve,
összekötözve, mint a kéve,
aminek magjából fakad
az ízes, jó kenyérfalat.

Görbítettek, de meg nem törtünk,
egy egész kék bolygó a földünk,
benne egy hasadt, szép darab.
Ahol az ősök alszanak.

És úgy járjuk körbe e fészket,
ahogy a fölvert madár lépked,
szárnyába rejtve a szelet,
hogy utódja röpülje meg.