ó drága vágy megmenteni magunkat
a megszokás renyheségéből a nyomból
amit a vers hagy szívünkben

kiszabadítani nevünket a sablonos
elismerések az előre kitervelt
nekrológok névsorából

megtartani a hallás világnapját
nevetésed elmenteni
fülem labirintusában

ünnepelni a látást szemhéjamra
vetíteni szerelmeskedéskor
kitágult orrlikaid remegését

jaj elérhetetlen vágyak maradok
mindennapi harcaimban ajkamon a mosolyod
lezáró csonka mondattal