az éjszakában
kis tüzek gyúlnak
virrasztó lelkek
lámpásai
nagymessziről üzengetnek
lángok lobogását
hallani
s míg fel nem gördül
a napszekér
az égre
szállnak a vágyak
a sóhajok
de a virradattal
hirtelen csönd lesz
az utolsó mécses is
ellobog
Ismerem azt a virradattal érkező hirtelen csöndet..
ölellek
énisénis
Két dolog jutott eszembe:
“Az éjszakák védtelenül hagyják a szívet a szenvedélyes szerelemmel szemben.” (Étienne Rey)
“Mit ér az egész környék csendje, ha szenvedélyeink üvöltenek?” (Seneca)
Hűűűű, de jók ezek az idézetek, KŐm!
Hallom csöndedet, kedves Mirage…