Emlékszem Nagytatára,
kiült a ház előtti padra, pipázott
és arról mesélt, hogy a rét alatt a vakondok
meg a hangyák összegyűjtik a délutánt,
kormot fújnak bele,
mikor nagyon magasra emelkedik
kidurran és sötét lesz mindenütt.
A gyerekeknek pedig azért kell korán lefeküdni,
hogy álmaikból kikelhessenek csillagok.
Kérleltem,
a napkeltét is mesélje el, de hallgatott.
Most én ülök a lécpadon és a hajnalról mesélek:

a fecskeszárny szike, mellyel Isten
a hajnalból kioperálja az éjszakát,
így adva esélyt nekünk a létezésre.