lépteid nyomát sorsukként fogadják el az utcák
a kerthelyiség zöldellő lombjai alatt üres az asztal
ahol egyszer megörökítettem rajongó tekinteted
amivel szemérmesen dédelgetted a dekoltázsból
szemérmetlenül kivillanó melleimet nem felejtem
a gazdag kirakatokat a szökőkútból kirobbant vizes
madár hangját a mellettünk elhaladók felszínes
fecsegésének foszlányát milyen szép időnk van
hogy van kedves hova tűnsz kedves a távolodó
végtelenben milyen válasz nélkül maradt kérdést
farag ma arcodra az olvasólámpa fénye hová
kering a néma űrben csillagképed miféle szél
szárítja fel esőként zuhogó szerelmes szavaidat
sötétség lüktet a tájban a jéghideg zápor után
fénypikkelyeit vedli a kígyóként vonagló utca
szaporodó évgyűrűik neszére figyelnek a fasor
fái a templom kupolájáról hangtalanul mállik
az idő szótlanul fekszik alattad az ágy
fájdalommentesen beforrad a lepedőn hasított
szenvedély nyoma csüggedten lógatják karjaikat
a székre vetett ruhák mindenféle magyarázat
nélkül a kert felé indulnak a bútorok a polcokról
fekete madarak felrebbennek a könyvek
díszes ex libriseket hullatnak mindre
bánatos busófejet rajzolok
csak reggel ne legyen mert akkor befejeződik
minden történet átlényegülnek az álmok
a létező világ képét öltik magukra amiben
megmerevedünk mint fémből öntött szobrok
és nem tudunk szólni többé egymáshoz nem
beszélhetünk senkinek a szerelem
halhatatlan hatalmáról
közönyös a város te mégis ott maradsz
véredben zúg neve évszakot tévesztett
fecske árnyékod csapongva délre száll
gyönyörű a város feltárja előtted
múlhatatlan szépségeit őre vagy amíg
szikrázó húsod lehántja rólad a szél
és a föléd boruló ég csillagképem
kigyújtja föl kell ismerned
másképpen nem találkozhatunk
óóó, ez most nagyon megfogott. nem emelnék ki belőle semmit, mert az egész egy zuhatag, amely ömlik az ember lelkére és tudod nemcsak tiszta de hideg is, fázol tőle de jól esik, a szépsége a szívfájdító képekre is helyesel mert a helyén van, ahogy lennie kell. grat.
ölellek
énisénis
Pontosan így volt, ahogy mondod: kizuhogott belőlem a napokban felgyülemlett leltár veszteség oldala… köszönöm a “tiszta, de hideg is, fázol tőke, de jól esik”-et… ölellek
énisénis
Jelet véstél a szív legbenső falára.
Köszönöm, itt is, köszönöm, Tibor.