nem
nem veszem fel
ezt a ruhát
ezt a cipőt
ezt az rendet
toporzékolok
mint egy gyermek
hagyjatok
semmilyen szertől
nem felejtek
csak élni
a hétköznapokat
dalokat dúdolok
megbomlott
egyensúlyról
a polcról amit többé
nem szögelsz meg
következő életben
kezelhetsz
mint hisztérikát
akit kiejt a világ
kezéből
s nem ringat
ingathatnám fejem
ejnye
milyen szeretet ez
de nem
nem veszem fel
ezt a ruhát
túl bő nekem
gyomrom szorul
össze
ezeregy éve
nem jössz te
várlak mint nyereményt
de nem húz ki
Isten ember
mindenki magában
vermel bűnt
bánatot
földet rám
agyagot homokot
strucc leszek
vakond
vízisikló
de nem ez a cipő
nem lehet jó
a méret kicsi
sokszor probléma ez
mindenki nagyra vágyik
s a szíve összemegy
harcol
mással magával
míg szerethetne
tavaszt nyarat telet
délibábos őszi színeket
októbered voltam
selymes fényű eged
rend lettem
hogy a káoszt
távol tartsam
mint farkast
csaholó kuvasz
csend vagyok
torkom elharapták
könnyem patakzik
mint néma panasz
és nem nem veszem fel
ezt a megszokást nélküled
meghaltam
csak nem mutatják
a lelket nem mérő műszerek