lábnyomod pára
hangod
futó lovak dobogása
ízed falatnyi élet
illatod álom
őrzöm várom
ahogy mindig is vártalak
eljöttél
hogy ne maradj
csak pár röpke évet
kérlek
vigyél magaddal
bárhova követlek
éjjel lett a nappal
csak macskaszemem
világít ebben
a napfogyatkozásban
szárnyam lecsatolom
a kellő magasságban
a kellő magasságban…
(át)fáj és (át)üt
Juj, de vers Mirage! Nagyon mondandó 🙂