zuhanás előtt nem kiáltanak
a levelek nem sikoltanak a fák
ha féreg rágja kérgüket hova
vesznek a szavak az oxigén
énekében hogyan enyészik el
az élet igazsága

mint érben a plakkok lerakódik
a hangszálakon a hallgatás
évek kalitkájában kövérre hízik
a remény madara (bátor vágyak
vérszegény próbálkozások
a szabadulásra) mégis marad
már szereti rabtartóját beéri
etetéskor bugyuta szavával
és örül hogy nem őt hanem
a legyeket csapkodja a kollektív
kérdéseket feszegető újsággal

odakint lassan elnehezül a táj
mindenen úrrá lesz a megszokás
divatba jön a mentegetőzés
senki arcán nem tükröződik
a szégyen elfogy az erő a nyílt
szembenézéshez hiába gyújtják
ki forradalmi színeiket a fák
már nappal belopja magát
a szemhéjak alá a sötétség