nem öregszel tovább
lehunyt pilláid mögött titkok
őrzöd
megmásíthatatlanul
elnémultak a változó ütemű hangok
nem morogsz már nem vitázol
duzzogó szád nem enyhül mosolyra
nem érkezel
távozásod vasnehéz tudata
nyomja rá sötét billogát a valóra
eljő a reggel a délután az éjjel
nélküled múlik az idő idegenkedve
tekerné vissza mutatóját
a pillanatra
ahol más jövőt teremthetne
de fogoly
önmaga hajtja előre
ahogy mi is
csak gondolatban tekinthetünk a múltra
emlékezünk
szívünkben kifeszített képed
szeretetből varrt lobogója