folyton kedvem van rád
ledobom ruhám
nem játszom meg magam
hogy fázom

*

fényünk közös forrásból fakad
forró ujjaid között olvadt viasz vagyok
mit kezdjek ezzel a túl sok gyöngédséggel
történetünkből havazik frissíti vágyunk
késő van csitul szíved a mindenség
legszebb álma szemerkél szempilládra

*

mi tagadás belém szeretett
lépted halk zaja az álmából
felébredt utca a csendesen
hulldogáló falevelek

megismertek a házam fölött
elhúzó darvak és mint az örök
tavaszt hirdető első fecske
visszavágytál hozzám

valahonnan hirtelen hideg
szél tört az álmodozó fasorra
vad vágyunk zászlaját
lobogtatta az ég felé

földre dobtuk magunkról
a kor kopott ruháját
mezítelenségünkkel leróttuk
adónkat a gyönyörnek

fütyültünk az érvénytelen
időre mi tagadás feszes
fenekembe beleszeretett
két tenyered