apám meszelt ballonkabát
hófehér árny a morfogenetikus mezőben
felhő vagy léggömb lett, angyal talán –
marék hamvadó lepke tánca
anyám egy csokor szigorú-kék zsálya
egyszer kővé változott, aztán egekbe emelt
bőrömön porlik most is mosolygása,
ahogy kérges fehér arcát, a nemes selyemfát  
kezemben elültetem –
te meg ott ülsz fenn egy fotelben
öledben rét zöldül, szemedben számtalan a tó,
hisz az örök vizek lánya vagy –
felfűzött bolygók keringnek csuklódon
nyakadban prémek, kövek, selyem és kenderkötél –
hajnalt pirít hajadra a parti szél