A bedeszkázott kutat kibontom,
belenézek és megértem végre,
szemem egyszer-volt-hol-nem-volt
felhők s zabolátlan kékek szövedéke.
Előttem a kiszáradt tó. Üres tányér.
Hátam mögött tanya. Nádsörényes,
ugrásra kész ragadozó. Nem mozdulok.
Korog benne ami nem lett. Éhes.

*
Lombok közt szél sziszeg. Az út
óriás, tetovált V betűként lüktet.
Nap korongján estét köszörül az
alkony. Csillagszikrák fölröpülnek
és beágyazódnak a sötétségbe.
Kerítésrésen tolvaj gaz búvik át.
Ezüstport szitál a Hold s az égre
fordítják levéltenyerük a fák.

*
Ismét e ház. Éjfél. Csak most
értem ide. a csend lemarta már
az árnyékokat a tájról.
Hol vannak a kutyák? Ezt apámtól
kérdeném, de az üres szobában
csak eltévedt bogarat táplál az áram.
Az is hunyorog, majd kialszik végleg
s bekormozódnak a gyermekévek.