Illetlenül ne feszegesd! Rendhagyó
helyzetekben udvariatlan minden
kérdés. Kötözni való, aki nem érti:
nincs olyan állapot, amelyben ne lenne
valami szabálytalan. Dermesztő ez
az együttérzés; magamban járnék
eltörni a kútra, ha megengeded.
Azt sem állhatom, hogy szünet nélkül
figyelsz. Kezemben kulcs, és biztosan
elfordítom. Bátran úgy veheted, hogy
már megoldottam, betömtem egy lyukat
a teremtésen. Láthatod, részekből
alkotok egészet. Csak álmodozol
a harmóniáról, szerkezetekért
rajongó dekonstruktőr! Végsőkig
feszíted a húrt, emeled a tétet.
Feszélyez, ahogy olykor irigyellek.
Ez a nap sem vert hidat partjaink
közt, legkevésbé itt, ezen a síkon.
Tudom a tengerhez a legrövidebb
utat, ideje hát készülődni lágy
hullámokra. Egyedül vágok neki,
de fölösleges lenne búcsúzkodni.
Megengedem, hogy távolról kísérj.
“nincs olyan állapot, amelyben ne lenne
valami szabálytalan” – az univerzum a káoszra törekszik. Minden egyéb csak ellenállás. Időleges.
És én csak követtem az univerzumot, kedves Kő.
Köszönöm bejegyzésedet! 🙂
Tökéletes.
A napokban Eric Satie zenéjét hallgattam. Rálelni a harmóniára (amiről egyébként csak álmodozol)a szabálytalanságban, nem rossz érzés. Itt is ráleltam megint
, a te szabálytalan versedben. És látod, az volt az első szavam, hogy “tökéletes”. Holott éppen az a jó benne, hoyg nem az. Köszönöm.
Ez azon ritka szövegeim egyike, amelyek az automata írás utánfésülésével készültek. Nem szól konkrétan semmiről. És mégis: mindenről, ami a születése pillanatában bennem volt. Köszönöm bejegyzésedet, Anikó!
Sok mindenről szó, ahogy írod Kedves Tibor, s valóban jeleket villant fel az életből, ami elgondolkodtat, s ez nagy érdeme a versnek. Örömmel olvastalak…))
Örülök, hogy így érzed, kedves László; köszönöm, hogy jeleztél!
Tudod a tengerhez a legrövidebb utat, Barátom… 🙂
Tudni remélem, Barátom.
Köszönöm a hozzá(m)szólást!