törékeny fény gubbaszt a mogyoróbokor ágán.
a hallgatás ingerküszöbe alatt átkúszik utolsó
találkozásunk emléke. rád zúdulok, ahogy eső
a tájra. elárasztalak magammal. feszengesz,
nem tudsz mit kezdeni ennyi szenvedéllyel.
túlságosan félsz, hogy szíved földjében
megfogan a boldogság képessége.
hol értéktelenedik le benned az igény
az élet minőségi növekedése iránt? mivé
érzéstelenítenek a gondok? hegyek emelkednek
eléd, ha átlépsz a szerelmen. mi az, ami
a vonzalom szélességi és hosszúsági körét
kijelölni késztet engem, hogy veled kapcsolatban
ne juthassak el a teljes közönyig.
fásult fuvallat játssza chopin szélhárfa-
etűdjét a délután eolján. összetört levelek
fűhordágyon fekszenek. a virágok
másodpercek alatt megöregszenek. mégis
honnan van bennük az a végtelen nyugalom
és remény, hogy majd egy szerencsésebb korban
általuk irányított jövőben ébrednek fel?
E szomorúszép gondolatok érzékeny húrokat pendítenek lelkemben, de szerencsére minduntalan felcsendül bennük a remény is…
Köszönöm, hogy tehette(m), Leslie. Köszönöm szívbéli szavaidat. Szeretettel: Mari
Marim Élet,
“nem tudsz mit kezdeni ennyi szenvedéllyel”
“hol értéktelenedik le benned az igény”
… no meg a többi. Nagyon így van.
Zsötéd
Ugyehogyugye? 🙂 Zsötém, köszönöm étő-érző olvasásodat. Ölellek: Marid
“mivé érzéstelenítenek a gondok?”
Férfiszemmel: volt így (érzéstelenítettként) velem is (több mint tízévnyi házasság után).
Jövőre lesz a negyvenedik évfordulónk — nyilván, mert nem sokáig volt így.
Szerintem nem azért, Tibor… sokkal inkább azért, mert hittetek magatokban, a szeretet halhatatlanságában… adjon az Ég nektek még számtalan boldog évet együtt.
“…a virágok
másodpercek alatt megöregszenek. mégis
honnan van bennük az a végtelen nyugalom
és remény, hogy majd egy szerencsésebb korban
általuk irányított jövőben ébrednek fel?”
DrágaRiám, köszönöm, hogy ezek a sorok rád találhattak. ölellek nagy szeretettel!