A harmincegyedik napon

nem számoltam még ki hány éve
ebben az életben
vajon hányszor másokban
újra meg újra találkozni
hogy elváljunk
botok oszlopok legyünk
játszani támaszkodni
karnyújtásnyira vagy
elérhetetlen szívmélységben
fuldoklom a fájdalom örvénye ölel
ez a szerető most el nem enged
ahogy az emlékek is hűen követnek
árnyak és fények váltakozásában
örök ritmus dobban
végtelen lélektánc
hajlás perdülés forgás
közeledés távolodás elköszönés
szép volt de nem tökéletes
apró hibás rövidprogram
a következő ugye majd jobban sikerül
megengeded hogy segítsek
hallgatok szavadra
leszünk fény felé nyíló virágok
kacagunk a szélben
szirmaink vidáman eleresztjük
hiszen új tavasz jön
míg pihenünk
gyökereinkben szeretettel
Isten kertjében örökkévalóan